Projekt célja

VoV – Voice of the Village

A Projekt indításának előzményei:

A Vajdaságban és Magyarországon is, mind az otthon maradottakat, mind pedig az elszármazottakat nap mint nap foglalkoztatja az elvándorlás kérdése.
Az elvándorlás következtében megváltozott az Alföld és a Vajdaság társadalmi szerkezete. A folyamat a Délszláv háború lezárultával sem ért véget, egyszerre sújtja az ott élőket, nemzetiségre való tekintet nélkül.
Az elvándorlás az Alföldön és a Vajdaságban azzal jár, hogy több településen és bizonyos térségekben fogy a tudás, a megújulási képesség. Sok helyütt az 50-100 éve született jeles személyeket még ismerik, de a világban megszerzett tudásuk, legyen az művészet, tudomány, sport vagy a kiemelkedő szintű iparosság, ismeretlen marad. Pedig sokszor ezek a tudások adhatnák a szellemi kapaszkodót egy-egy település, térség kibontakozásához.
Gyakran ennél is kevesebbet tudunk a csak pár éve elvándoroltak életéről, munkájáról. Milyen jó lenne azt a sok ismeretet, tudást, a szülőhelynek, az egykori iskolavárosnak is tudnia, amit az elszármazottak birtokolnak! Miért nem tiszteli meg a település az elszármazottat, azzal, hogy tartja vele a kapcsolatot, és gyűjti, rendszerezi azt a tudást, amit az elszármazott létrehoz. Természetesen fordítva is igaz. Miért nem tiszteli meg az elszármazott azzal, egykori városát, faluját, hogy tudását, ismereteit hozzáférhetővé teszi. Mintát szolgáltatva a sikerességre, mások megértésére.
Nem alakult ki a módszere és kultúrája a településről elszármazottakkal való intézményes kapcsolattartásnak. Az elvándoroltakról több településnek van adatbankja, időnként a település napjára meghívják őket, de a kapcsolattartás nagyon esetleges. Lobbizási és hagyományőrzési céllal több nagyvárosban is alakultak az elszármazottakat összetartó klubok, de gyakran önjáróvá válnak, megszakad az anya-településsel a kapcsolat.
Eközben apró nyomokban érzékelhető remigrációs folyamat is. Ennek mértékét, mozgatóit tudományos igényességgel eddig nem vizsgálták.

A Projekt célja:

A projektünk alapvető célja, hogy az elszármazottakkal a Vajdaságban és Magyarországon erősödjön a kapcsolat,  érdemi remigrációs folyamatok elindulhassanak. Ezt a folyamatot csak úgy tudjuk hosszútávon és érdemi módon segíteni, ha a két nagyrégió népességmozgási folyamatait pontosan ismerjük.
Összegezzük az elvándorlást kiváltó okokat, és – kutatásaink – alapján keressük az identitást segítő tényezőket. A projektünk része, 4 megvalósítási helyszínen ( Temerin – Városi Könyvtár, Óbecse – önkormányzati közösség székháza, Ada- Szarvas Gábor Könyvtár és Lajosmizse – Városi Könyvtár és Művelődési központ) egy-egy Információs Pont technikai felszerelése és felállítása. Ezek a munkaállomások az ott dolgozó – projektünkből finanszírozott – részmunkaidős alkalmazottakkal folyamatosan gyűjtik a településről elszármazottak adatait és kapcsolatot tartanak az elszármazottakkal.

Célunk, hogy a projektünk minden érintettet (Önkormányzatokat, civileket) győzzön meg arról, hogy lehet és kell az elszármazottakkal, egy minőségében és intenzitásában erősebb kapcsolattartást kiépíteni és működtetni.
A projekt segítsen elterjeszteni a Voice of Village kapcsolattartási modellt. Azt a programot, amely a technikailag gyorsan fejlődő és hálózatosodó világban új lehetőséget ad a kapcsolattartásra, a szellemi értékek és a más élethelyzetek elfogadására.